Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Az okoseszközök helyett nyomógombos Nokiákat osztanak szét a gyerekek között a brit magániskolában, ahol George Orwell, Boris Johnson és David Cameron is tanult.
A szeptemberi szemeszter kezdetével lép életbe a nagy-britanniai Eton College-ban az a rendelet, ami szerint a kilencedik évfolyamot – ez náluk az első év – kezdő diákok nem vihetik be magukkal se az iskolába, se a lakókörletükbe az okostelefonjaikat. Helyette a tanév elején mindenkinek át kell helyeznie a SIM-kártyáját az iskola által biztosított nyomógombos telefonba, ami csak a legszükségesebbekre, telefonhívások és SMS-ek fogadására és küldésére alkalmas - írta meg a The Telegraph.
Ezt a lépést az iskola egy a szülőknek kiküldött levélben indokolta, miszerint az okoseszközök túlzott használata aggodalomra ad okot a gyerekek viselkedésével és mentális egészégével kapcsolatban.
A rendelkezés azonban nem volt előzmény nélküli, mivel az Eton korábban sem engedte, hogy a fiatalabb diákok napközben maguknál tartsák a telefonjukat, sőt az első három évfolyamban lévő tinédzsereknek éjszakára le is kellett adniuk a készülékeiket.
„A legújabb szigorítás, amely az elsőéves diákokra vonatkozik, már próbafázisban volt a bentlakó házakban” – mondta Mike Grenier az intézmény nevelési igazgatóhelyettese.
Az Eton azonban hozzátette, hogy ha a gyerekeknek mégis szüksége lenne egy okostelefonra, azt az iskola személyzeténél lehet tárolni. Illetve az intézmény továbbra is biztosítani fog a megfelelő korosztályi kontrollal Ipad-eket a tanulmányaikhoz.
A The Telegraphnak tett nyilatkozatában Grenier azt is mondta, hogy a felelősségteljes és mértéktartó használat esetén az okostelefonok a modern tinédzser életében kulcsfontosságú elemmé válhatnak, és pozitív társadalmi hálózatokat hozhatnak létre. Nem is beszélve a világszinten elérhető hírekről és információmennyiségről, amelyet egy egyszerű kereséssel el tudnak érni. Azonban a pozitív hozadékok mellett nem szabad megfeledkezni a negatívumokról, a társas kapcsolatok árnyékos oldaláról, a visszaélésekről és az ezzel kéz a kézben járó mentális és fizikai egészségre gyakorolt hatásokról.
A szülők pozitív és helyeslő visszajelzésekkel reagáltak a kiküldött levélre. Ők is azon a véleményen vannak, hogy 11-13 éves gyerekeknek nincs szüksége napi szinten az okostelefonokra, és így könnyebben fognak tudni élőben kapcsolatokat építeni. Az Eton példájából kiindulva számos más magániskola is szigorítani fogja az okoseszközökkel kapcsolatos szabályaikat a szeptemberi beiratkozások során.
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.